legyenkeped
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Na most mond meg
Lezárt szavazások
 
 
 
Scrap
 
 

 

 

       

Elköltöztünk!!!

 

Hát eljött a búcsú, ahogy az utolsó üzenetek némelyikét olvastam, talán éppen ideje is volt. :)

Elmegyünk, vesszük a motyónkat és távozunk, egy kicsit mások leszünk egy kicsit komolyabbak, egy kicsit felnőttesebbek.

Továbbra is mindenkit várunk szeretettel, aki érdeklődik, és érdemben jelenik meg minálunk ( értsd, nem endre )( gondoltam, hogy kimoderálom, de inkább úgy döntöttem kinnhagyom, majd egyszer remélem büszke lesz miatta magára.).

Ps segítség konkrétan az új oldalon már nem lesz, de személyesen én ha időm engedi nagyon szívesen segítek akinek tudok. Blogtervezéssel, és egyebek tervezésével kapcsolatban, is ott lehet majd érdeklődni.

Természetesen a frissen elindult Scrap-eseknek szánt freebie készleteket nem kívánjuk hanyagolni. Ha minden jól megy, akkor reméljük gyakorta jelentkezünk majd újabb és  remélhetőleg jobbnál jobb készletekkel.

Szóval itt jön az istenhozzád, az oldal itt bezárja kapuit... az új helyen remélem találkozunk.

 Üdvözlettel: legyenképed, azaz gabci242 és segítő/munkatársai.

Az új otthonunk ezután: www.legyenkeped.freeblog.hu

 


 
linkelj ki:
 

 Üdvözlök minden kedves látogatómat!


Mi is ez az oldal?
Szándékom szerint némi segítség ahhoz hogy képet illetve webgrafikát szerkessz. Mindezt pedig leginkább Photoshopban.

 Miért is jött létre?
Nos bevallom, elég sokszor találkoztam azzal a problémával, hogy adott a Photoshop, szép és bonyolult legmodernebb változata, és adott mellé egy laikus aki nagyon nem érti mi micsoda és miért. Vannak fenn a neten tutorialok szépszerével, de néhány még számomra sem mindíg érthető, vannak lépések amik az istennek sem mennek még nekem sem, holott évek óta dolgozom Photoshopal, illetve vannak a másfajta nagyon szép nagyon részletes tutorialok, amiket pedig én megértek ugyan de egy kezdő talán végig sem olvas, mert a harmadik mondatnál, már nem tudja miről van beszélve.

Szóval ha már ennyit szaporítottam a  szót, akkor ismételten csak légy üdvözölve :)
Remélem hogy a tutorialok hasznosak lesznek. Nem mind az én munkám, ilyenkor fel fogom tüntetni hogy az eredeti változatot hol találtam. Ezeket azért teszem közzé, itt mert magam sem mondhatnám el egyszerűbben és jobban, mint az eredeti alkotó, viszont jártam már, úgy hogy az oldal amin addig mindíg el tudtam érni egyszerre csak már nem volt tovább megtalálható. 

 
 
olvasó
 
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon